1905

Gyulafehérvári Szabó Béla 1905. augusztus 26-án született Erdélyben. A mûvészi pálya kezdetén felvett elõneve szülõvárosára Gyulafehárvárra utal. Mind vasutas édesapja, Szabó Mihály, mind pedig édesanyja, Antal Julianna, háromszéki származásúak. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Gyermekként szülõvárosából, a Maros folyása mellett, szívesen nézte a változatos, magasan futó hegyvonulatokat. Az erdélyi Érchegység csodálatos körvonalai, kékes-lilás foltjai mélyen hatottak rá. Gyermekképzetét rendkívül foglalkoztatták – mi van mögöttük? Kisiskolás lehetett, amikor tanítója felvitte a legközelebbi nagy hegyre a Mammutra, ahonnan a káprázatos nagy völgy, az Ompoly völgye tárult szemei elé, azontúl azonban egy még nagyobb hegylánc zárta le a látóhatárt. A rejtély nem oldódott meg, de a dolgok mögé és mélyére való látás egész életét meghatározta.

1923

1923-ban a budapesti Mûegyetem gépészmérnöki karára iratkozott, ahol 1927-ben oklevelet is szerzett. Már gimnazista korában nagyon szeretett rajzolni, festeni és szerencsére kitûnõ tanára is akadt Reithofer Jenõ személyében, aki Székely Bertalan tanítványa volt, s növendékét nemcsak a természet szeretetére tanította, hanem igényesnek is nevelte, sõt a késõbbi nehéz döntések óráiban is mellette állt.

Mint a mûvész maga vallja, már másodéves mérnökhallgató korában rájött, hogy a mûvészi pályán a helye, de szégyellte volna otthagyni a mûegyetemet. A mûvészi tevékenységet azonban ekkor sem hagyta abba, s a rajzolás mellett ekkor kezd pasztelleket készíteni, az elsõt 1925-ben, a képnek utóbb az Édesanyám címet adta. Mind ebben, mind a következõ években a pasztellek egész sora kerül ki keze alól, tárgyukat a környezetébõl, gyulafehérvári benyomásaiból meríti.

A mûegyetem elvégzése után hazakerül szüleihez. 1928-ban a munkanélküliség kényszerû idõbõségét – melyet csak egy évi katonáskodás szakít meg 1928-29-ben; bár ekkor is többet volt keze az ecseten, ceruzán, mint a puskán, megint arra használja fel hogy fest. "Festettem sokszor reggeltõl estig" – emlékszik ezekre az idõkre.

1932

1931-ben végre álláshoz jut: a kolozsvári Energia Villamossági Gépgyárban lesz tervezõ mérnök. Ez a körülmény, bár csak rövid ideig mérnökösködött, mert 1933 júliusában megszûnt a gyár, döntõ hatással volt mûvészi pályájára. "1930-ban úgy látszott, hogy festõ leszek, s tulajdonképpen ezek az indítékok dolgoznak bennem ma is, amikor fát metszek" - vallja késõbb magáról. A gyári munka mellett azonban csak este, és éjszaka nyílt lehetõség a "mûvészkedésre", s ezért csak szénnel, ceruzával dolgozott. Így történhetett meg, hogy mikor elõször jelent meg a nyilvánosság elõtt – 1932 decemberében az erdélyi magyar mûvészek Kós Károly által rendezett kolozsvári kiállításán – hat szénrajz mellett csak két pasztellje van a falakon. Az igazi fordulat azonban ekkor következett be: "Fiatalember, maga miért nem mászik fára?" - kérdezte Kós Károly a rajzok láttán az alkotót.

Gy. Szabó Béla bíztatásnak, sõt parancsnak vette a nagytekintélyû mester szavait, s megkezdte a "fáramászást", azaz a fametszést. Mivel azonban soha nem látott fát metszeni, teljesen a maga elgondolása szerint fogott munkához.

Életét ekkor három dolog határozta meg: a kielégítetlen, ki nem élt mûvészi hajlam, az értelmiségi munkanélküli sorsa, s az 1930-as évek gazdasági válságának körülményei, melyek a nyomorúság olyan mélységeit idézik elõ, hogy nyomában az elkeseredés, a részvét, a forradalmi düh, a szociológiai megismerési láz hulláma önti el az egész világot. Az elsõ metszetein ez a világ ölt mûvészi formát.

Gy. Szabó Béla mûvészete ebben a korban erõsen emberszemléletû volt. A humánus érzelemvilág, a nyomor groteszkjei és az emberi szenvedések ragadták meg leginkább. A "Koldusok" 1933-ból való sorozata is ezt szemlélteti, valamint az ötven fametszetet tartalmazó "Liber Miserorum" (Szegények könyve) 1935-bõl - a városok perifériájára szorult emberek, az elesettek, a megalázottak impresszionista lírája.

Gy. Szabó Béla pályájának vízválasztóján készült a szanki képciklus, az 1930-as évek közepén váltott át a drámai alaphangokból a lírára. Az átmenet: a szanki sorozat. Itt a társadalmi együttérzés, ha úgy tetszik, a dráma még együtt él a már szelíd lírába hajló tájábrázolással. A 28 alkotást tartalmazó szanki rajzsorozat album formában 1941-ben jelent meg.

Korai metszetein és pasztelljein Erdély tájai is csak borús sejtésekbõl, nyomasztó látomásokból villódznak elõ: Kendermosás (1942), Erdei napsütés (1949).

Elsõ nagyformátumú metszetét a "Fáramászó"-t sokan tekintik szimbólumnak. Nemzetiségi, erdélyi kisebbségi sors küzdelmes voltának, olykor kilátástalanságának sajátos jelképét látják benne. A fáramászó hiába kapaszkodik felfelé az ágakon, a fa derékbetört, nincs csúcs, ahova feljuthatna, de van egy távolba tekintõ kilátás, amit az ember megláthat és másokkal is megláttathat.

1939

Késõbb Európa naposabb, színesebb tájai felé vonzódik. Így jut el Magyarországra, Olaszországba, Dalmáciába, Bulgáriába, Görögországba. Hegytetõket mászott, meghallgatta a vadvizek zúgását, nézte a fény villódzását, hallgatta a vézna fûszálak susogását. Számára nem volt fontos, hogy milyen évszak volt. Ezekre a túrákra magával vitte festõ és grafikai felszerelését, általa készített kicsi székét és minden alkalommal igyekezett valamit rögzíteni az évszakok, a természet szépségeibõl, a tájak csodálatos világából. Tájélményeit gyors technikával és lehetõleg színeiben igyekezett feljegyezni. Ezért kísérik minden barangoló útját pasztellek és rajzok, amelyeket késõbb hazatérve fába metszett.

Az ötven fametszetet tartalmazó k (Barangoló könyv) 1939-bõl már felszabadultabb, látványosabb: felfedezi az erdélyi évszakok leheletfinom koloritját. E könnyed posztimpresszionizmusra jellemzõ, de mindamellett a valóság ábrázolására törekvõ mûvészi mondanivaló a huszonnyolc tusrajzot tartalmazó Homokvilág címû gyûjteményes kiadványban teljesedik ki (1941).

Gy. Szabó Béla mûvészi pályájának második jelentõs állomásában szembeötlõ a változás: metszetein a fekete, fehér vonalak addigi aránya felborul, megsokasodnak a fehér fénynyalábok. A felborult lelki egyensúly helyett ez a harmónia megtalálásának volt az ideje. Alkotómûvészetén már ott találhatók az expresszionizmus jegyei: a szerkesztett fénynyalábok, a célszerû komponálás, a tér lehetõségeinek a végtelenségig való kihasználása és a természethez való kötõdöttség.

Gy. Szabó Béla a Barangoló könyvében írt, maga által kimetszett sorokban mondja el mirõl is beszélnek képei, metszetei: "Pusztán, tengeren, erdõn barangoltam magamban. Emberektõl távol sem kínzott az egyedüllét. Föld, víz, égbolt, állat, fa köznapba ünnepem viszi."

1955

Gy. Szabó újabb és újabb feladatként tûzi maga elé a természet egyre finomabb jelenségeinek visszaadását. Mintha a fákkal kezdõdött volna (Fák virágnyilásban, kopárrá fosztva, rügyekkel, szelek ringásában, napfény szelíd ölelésében...)

És jött a hó, de ki tudja, mennyi formában. Majd megkezdi küzdelmét a vízzel. Talán ez a leggyakoribb téma mûvészetében és a legjobban megoldott probléma. Látjuk esõ formájában, csendes patakként áradás után. Koratavasszal, vízesésként sziklák között hullámzani, vagy befagyva a Tuusulai tavon, fényben szikrázva, erdõk boruját ringatva. A víz egy másik feladat megoldását is jelentette: a Fényét. Mûvészetében a fény a maga teljességében széles skálán tündöklik: vizeken, partokon, embereken, köveken, lombokon, állatokon. A mûvész eljut odáig, hogy a fényt szinte "önmagában" tudja ábrázolni (Kínai tó, Fekvõ nõi akt, Szent Anna tó, Balaton, Dante - Fény és kereszt ). A megoldások keresésével technikája is egyre finomodik, tökéletesedik, gazdagodik. Olyan virtuóza vésõjének, mint hegedûmûvész vonójának.

1964

Gy.Szabó Béla fametszõi tevékenységét könyvekben kiadott sorozatokkal kezdte és ez a törekvése sosem hagyta el. Életmûvében kiemelkedõ helyet foglal el az 1963-64-bõl származó Dante sorozat, mely 20 lapon méltó illusztrációja a nagy költõ mûvészetének és méltó hódolat születése 700. évfordulójára, de egyben valóságos összefoglalása Gy. Szabó Béla mûvészi sajátosságainak.

1972

Pályacsúcsán álló mûvész életének nyolcadik évtizedében magyar és más nyelveken olvasva hónapokon át kutatta-kereste a mondandók mondanivalóját - a Bibliát és annak könyvei között megállt János bizonyságtételénél, az Apocalipsis-nél. A 22 fejezet mindegyikébõl egy képet vagy csak egy villanást, sugárzást ragadva ki fába metszette a Jelenések könyve látomását.

1980

Gy.Szabó Béla bejárta és "meghódította" a világot - nemcsak úgy, hogy lerajzolta, fábavéste a tájat és a benne élõ embert, hanem úgy is, hogy egyre sûrûsödõ kiállításaival (életében 390, halála után közel 30) a látogató közönséget is elragadta. Mindenütt, amerre járt ott hagyott valamit magából - egy darab mûvészetet - mert az Õ mûvészete nem ismert határokat. Életmûve világrészeket hódított meg. A szépet, a tisztát, az emberséget, a jóságot, az alázatot mindenütt felfedezték és megtalálták alkotásaiban a mûvészetet kedvelõk. Mexikótól-Kínáig, Calitól - Helsinkiig, Nagykárolytól –Bukarestig, Kézdivásárhelytõl Budapestig.

Életmûvébõl felépíthetõ az a világ, amelyet bebarangolt. Több mint egy fél évszázaddal ezelõtt kezdte ezt a munkát. Vágya mindig az volt, hogy az idõ megõrizzen valamit abból, amit csinált. Ennek a feladatnak messzemenõen eleget tett. Emberi életünk mozzanatai, az erdélyi és távoli világ szépségei tárulnak elénk rajzain (számuk közel 14.000 ) pasztelljein (közel 2.000), olajképein (mintegy 150) és természetesen fametszetein (összesen 1.500).

Forrás:
Murádin Jenõ A szanki homokvilág 2010
Murádin Jenõ Gy. Szabó Béla
Ferenczy Miklós kiállításmegnyitó