Betlehemezés

Szerzõ  Csertő István  2011. 12. 25.  • 

Rokonokat, barátokat, ismerősöket látogattak meg a szanki Barantások Szűcs László vezetésével december 22-án és 23-án felelevenítve egy lassan feledésbe merülő szép karácsonyi népszokást a betlehemezést.

A bojtárt, a pásztort, az öreg pásztort, az angyalokat és a ministránsokat Kardos Botond, S. Csontos Zsolt, Szőke István, Slezák Bence, S. Csontos László, Balogh Ferenc, Slezák László és Cserényi Gábor jelenítették meg. Szűcs László a tárogató hangját idéző szoprán szaxofonnal kísérte az éneket.

A szanki Baranta közösséget Szűcs László vezeti. Négy éve foglalkozik a Barantával lakóhelyén, Bugacon. Szankhoz a néptánc köti, és most már a 15 fős Baranta csoport is, amelynek vezetője, és amelynek tagjai minden péntek este hat órakor a Lődombnál, télen a tornacsarnokban találkoznak. A Baranta felkutatja és megőrzi, a mai korhoz illeszti az elődök kultúrális hagyatékát. A néptáncot, a népdalt, a kézművességet, étkezési kultúrát, illetve a magyar önvédelmi harcművészet elemeit is, köztük a birkózást, az íjászatot, a kardforgatást, a karikás ostor használatát, a kelevéz vetést, az eszközök készítésével együtt. A Baranta versenyeket is rendez, ahol nincs szükség bíróra, a közösség tagjai elismerik a találatot, mint ahogyan az igazi harcban is erre "kényszerülnek".

A betlehemezés,  betlehemes játék: Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, a karácsony előtti napok közelmúltig legnépszerűbb dramatikus játéka. Sok településünkön máig él. Eredete a középkori misztériumdrámákra vezethető vissza. Legrégibb betlehemes játékaink a 17. századtól maradtak fönn latin és magyar nyelven, protestáns és katolikus iskolai előadások számára készültek. A közelmúlt népi játékainak fő formái a paradicsomjáték, amely Ádám és Éva bűnbeesésének történetét beszéli el, s hírül adja a megígért Megváltó eljövetelét, a szálláskeresés, amelyben a népszámlálásra Betlehembe érkezett várandós Mária és József szállást keresnek, de sehol sem kapnak, a Heródesjáték, azaz a zsidó király és a bibliai háromkirályok, bölcsek találkozása.

A pásztorjáték főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését és akik elmentek az újszülött Jézushoz, s neki ajándékot vittek. E játékváltozat egyik főszereplője az idős, süket öregpásztor. A vele való tréfás, félreértéseken alapuló párbeszéd a játék gerince. A játék sajátos színfoltja a csörgős botjukkal taktust verő pásztorok körtánca.
A betlehemes játékban prózai vagy verses párbeszédek, karácsonyi énekek váltják egymást. A szereplők megfelelő jelmezbe öltöznek: az angyalok fehérbe, a pásztorok bundába, kucsmába.
(Forrás: Katolikus Lexikon)



Kattintson a képre!





 

Copyright © 2004 | szankinfo.hu | Szerkesztõ Csertõ István