A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára Varga Zoltán kürtművész és Szabó Teréz zongoraművész, valamint tanítványaik Horváth Christopher, Farkas Tamás, Varga Ferenc, Varga Evelin és Simon Máté a Dán Zeneakadémia első éves hallgatója adtak koncertet Szankon december 17-én a református templomban.

Hogyan lesz valakiből kürtművész? Kell családi indíttatás?
Horváth Christopher: Nekem nem a család volt döntő, bár nagypapám trombitás és hangszerjavító volt, de ezt én később tudtam meg. Esetemben az ének tanáromnak jár az elismerés. Ő szeretette meg velem a zenét és a kürtöt is. Szerintem a tanár mindent elsöprő lehet, de sajnos negatív irányban is. Nekem szerencsém volt, mert fantasztikus tanárral találkozhattam.
Simon Máté: Az én családomban sincsenek zenészek, de nálunk mindig komolyzene szólt. A tanároknak szerintem is óriási jelentőségük van. Én 13 év után a trombitát lecseréltem a kürtre, melyben szintén egy zenetanárnak is nagy szerepe van.
Farkas Tamás: Nálunk semmi ilyesmi nincs a családban, senki sem foglalkozik zenével. Én ötödikesen úgy éreztem szeretnék furulyázni. Aztán a zeneiskolában egyszer szólt a tanárom, hogy ne a furulyával vacakoljak, válasszak, valami komolyabb hangszert, mert érdemes hosszú távon is zenében gondolkodnom.

Feri, a te esetedben köztudott, a családi háttérnek óriási szerepe volt abban, hogy Evelinnel együtt kürtösökké váljatok.
Varga Ferenc: Azért én megéltem azt is a zeneiskolában, negyedikes koromban, hogy teljesen alkalmatlannak láttak a zenéléshez, és óvatosan javasolták, hogy hagyjak fel ezekkel a terveimmel.

Milyen a Zeneakadémia, mennyiben más itt diáknak lenni, mint másik egyetemeken?
Varga Evelin: Én úgy látom, hogy teljesen úgy lehet lógni, lébecolni, ha valakinek olyan a mentalitása, mint bármely más egyetemen. A gyakorlást is sokan elhanyagolják, buliznak, halasztanak, szóval, mint másutt. Aztán persze ez előbb- utóbb kiderül és az eredményekben is tükröződik.
Simon Máté: Én Dániában Erasmus ösztöndíjasként tanulok az ottani Zeneakadémián, és azt tapasztalom, hogy az elmélet helyett ott inkább a gyakorlati képzésre helyezik a hangsúlyt.

Milyen jövőt képzeltek el magatoknak?
Mindenki egyetért abban, hogy sajnos nagy eséllyel a külföldi munka lesz a jövőjük.
Varga Zoltán: Nyugdíj előtt áll egy zenészgeneráció, akik helyett igenis szükség lesz jó zenészekre, akik igazán jók, elszántak és kissé fanatikusak, ők itthon is juthatnak színvonalas zenekari hivatáshoz. Az itt ülő ifjú zenészek pedig nagyon igényesek, ők a szakma krémje ezt bizton állítom. Kiválóak.

Miért mondjuk azt, hogy a zenész játszik? A képzőművészek, írók, költők pedig alkotnak.
Varga Zoltán: Valóban zenélni játék, annak kell lennie és maradnia, mert mikor munkává válik jobb is abbahagyni. Természetesen nem szórakozás, mégis nagyon szép pillanatokat jelent magának a zenésznek is. Vannak igazán nagy pillantok, megmagyarázhatatlanok, egyszeriek és megismételhetetlenek. Amikor a hangulat, a helyszín, a zenészek és a közönség együtt érzi, hogy nem hangokat hall és hangszereket lát, hanem egyesíti az embereket és örömet szereznek egymásnak. A zenének mindenen átívelő varázsereje van.
Szabó Teréz: Ilyenkor az emberi önkontroll olyan szintre kerül, mely még jelen van, de a lélek felszabadul és szárnyal. Ez kockázatos, mert rögtönzést is igényel a zenészek részéről, de ha a közönség és a zenészpartnerek egyszerre és együtt sugároznak, akkor olyan egyensúlyba kerül minden, melyet katarzisként él meg a hallgató és a zenész is.
Olyan ez, mint az Adventi készülődés. Dolgozunk, hajtunk, gyűjtünk össze mindenfélét, hogy majd a fa alatt örökre emlékezetes pillanatokat éljünk át. Aztán szentestén ki tudja mi történik, de a fa, a kedves arcok, az öröm és az illatok összecsendülnek és megéljük Jézus születése napján azokat a csodás perceket, melyet Karácsonynak hívunk és annyira várunk minden évben.

Kattintson a képre!