Adventi nyugdíjas ünnepség

Szerzõ  Csertő István  2011. 12. 17.  • 

Adventi ünnepségen látta vendégül a szanki nyugdíjasokat az önkormányzat pénteken. Az esten fellépett a szanki Nyugdíjas Dalárda és citerazenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Varga Zoltán kürtművész és az egyetem öt hallgatója, valamint a vajdasági Bácsfeketehegy fiatal szavalói, táncosai és zenészei, a magyar kultúra őrzői.

Már háromnegyed ötre megtelt az elegánsan berendezett és megterített tornacsarnok, halk beszélgetés töltötte be a teret. Senki nem türelmetlenkedett, pedig az este megkésve kezdődött, mivel a határon nehezebben jutottak át vajdasági vendégeink, mint azt tervezték. Rövid várakozás után a műsor átrendezésével hidalták át a problémát a szervezők. Elsőként a Nyugdíjas Dalárda és a szanki citerazenekar Kiskunsági népdalokból álló műsorát hallgatták meg a résztvevők. Őket követte Varga Zoltán tanár úr Liszt-díjas kürtművész, akivel együtt tanítványai a szanki Varga Evelin és Varga Ferenc, valamint Horváth Christopher, Farkas Tamás, és Simon Máté is felléptek az esten. Népszerű dallamokat szólaltatott meg a hat kürtös. Filmzenét, dzsesszt, karácsonyi dalt játszottak felváltva a Volt egyszer egy vadnyugattól az Angyalok bevonulásáig nagy sikerrel. Ekkorra már megérkeztek bácsfeketehegyi fiatalok is Bojtos Béla polgármesterrel és Szabó Attila fotóriporterrel, aki Szankon tette le a magyar állampolgársági esküt júniusban. Bojtos Béla polgármester üdvözölte a közönséget és rögtön el is kezdődött a műsoruk. Farkas Beatrix, kiváló versmondó volt a csoport szóvivője. Elsőként a 16 éves Perlaki Annamáriát jelentette be, aki Kányádi Sándor: Örmény sírkövek című versét szavalta. Őt Török Noémi a bácsfeketehegyi általános iskola végzős diákja követte. Kalotaszegi népdalokat énekelt gyönyörű, tiszta hangon, nagy tetszést aratva. A Kónya Néptánccsoport Györgyfalvi táncokat mutatott be, majd a bemondó Farkas Beatrix előadása következett. Dél-Alföldi táncokkal mutatkozott be a Mákvirág tánccsoport, utánuk az őket kísérő Csalogány Tamburazenekar Dél-Alföldi és Kunsági dallamokat pengetett. Az estet a Szakajtó zenekar zárta és Török Noémi közreműködésével Széki népdalokat adtak elő. Patkós Zsolt polgármester és Varga Ferencné alpolgármester ajándékcsomagokkal köszönték meg a fellépők színvonalas produkcióit, majd a közel három órás szórakozás után disznótoros vacsora következett.

Kattintson a képre!




 

Copyright © 2004 | szankinfo.hu | Szerkesztõ Csertõ István