Helytörténeti kiállítás nyílt Szankon

Szerzõ  Csertő István  2011. 10. 23.  • 

A Közösségi Ház, mint az utóbbi években, úgy idén is, október 23-án új, időszaki kiállítással lepte meg Szank polgárait.

Gyűjtők
Csepregi Imréné, Erdős Zoltán, Faragóné Szarka Márta, Gyuris Ármin, Hegedűs Márta, Karó Lászlóné, Kovács Zoltánné, Márki András, Palotás József, Palotás Olga, Papné Füstös Jolán, Seres Sándorné, Slezák Antal, Szabó-Mikor Levente, Tóth Mátyásné, Varga András, Varga Ferenc, Varga Imréné.
Ebben az évben a kiállítás hosszú előkészítés, folyamatos gyűjtőmunka után valósulhatott meg. Szabó Mikor Éva szavaival "A korábbi kitekintő kiállítások után egy betekintő, a saját helyi értékeket számba vevő, Szank múltját feltáró kiállítást" nyitott meg Patkós Zsolt polgármester.
A bemutatott anyag egy év alatt állt össze. Fotómásolatok, a vitrinben tárgyak, korabeli háztartási eszközök, kerámiák, az udvaron a mezőgazdasági kultúrát reprezentáló munkaeszközök.
Vajon mi lesz a sorsa az összegyűjtött anyagnak?
A terv egy helytörténeti múzeum megnyitása a múzeum szomszédságában, az orvosi rendelő helyén, amikor az elköltözik az átalakított régi gyógyszertár helyére.
A 70-es évek hasonló, gazdagabb helyi gyűjtése, amelyet az iskola őriz, és amely most nem volt része a kiállításnak, már megalapozta a gyűjteményt. További tárgyakat, fotókat vár azonban a Közösségi Ház, hogy a padlás, a kamra, vagy a szekrény mélye helyett új szerepet találva ezek a tárgyak megállítsák a múló időt, egyeseknek a fiatalságukat, másoknak a változást idézve meg.
A kiállításon, amely két hónapig várja a látogatókat, megtekinthetők Gyuris Ármin makettjei is.


Kattintson a képre!




 

Copyright © 2004 | szankinfo.hu | Szerkesztõ Csertõ István